Van benned valaki, aki nem depressziós!
Nem szomorú, és nem kétségbeesett. Még a legmélyebb bajban is képes nevetni.
Van benned valaki, akinek a baj nem baj.
És a nehézség nem nehézség.
És a sötétség nem sötétség.
És a kilátástalanságban is lát.
És a haláltól sem fél.
És ha elvesztesz valamit, azt mondja: "Van másik!"
És ha gödörben van: kimászik.
És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
És ha beteg vagy: meggyógyít.
És ha meg kell születned: világra hoz.
És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.
Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.
És mindenen felülemelkedni.
És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.
És ha félsz - nem fél.
Van benned Valaki, aki több mint te vagy.
Aki a lelkednek tud parancsolni.
Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.
Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni.
Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.
Aki belül mindig nevet.
S ha elfog a "nem érdemes élni!" - láthatatlan lábával jól fenékbe rúg. Nem egyszer, százszor is, és azt mondja: "gyerünk tovább!"
Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.
Nem lehet vele elbánni.
És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.
Hallgass rá! Ő vagy te.
(Müller Péter)
Az ókori egyiptomiak hite szerint állítólag két kérdésre adott válaszuk alapján ítéltetnek meg a holtak a túlvilág kapujában: találtak-e örömöt az életükben, illetve szereztek-e örömöt másoknak? Több kérdés nincs, minden egyéb e világi siker vagy sikertelenség lényegtelen.
Szabolcsi Erzsébet:
HOLNAP SEM
Sejtelmes lebegés,
fájdalmas mámor,
tünékeny pillanat,
tündöklő zápor.
Könnyező játék,
röpködő fények,
kavargó álmok,
éhező lélek.
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.
Tegnap éjjel legmélyebb álmomból arra ébredek, hogy valaki kopog az ablakon.
- Anya, engedj be, itthon hagytam a kulcsot!
Nézem az órát:éjfél múlt tíz perccel. Teljesen kábán kitámolygok, kinyitom az ajtót a gyereknek.
- Hogy-hogy ilyen hamar hazajöttél - kérdezem kábán, félig nyitott szemekkel pislogva.
- Hamar?! - kérdezi döbbenten. Anya! Hétfő este van, nem bulizni voltam, még csak most jövök az edzésről.
- Ja, hogy hétfő van? Akkor meg hol a csudába voltál ilyen sokáig?!
Honnan lehet tudni, hogy a csoportomba kiscsoportos gyerek is jár?
Onnan, hogy a Szaturnuszt következetesen SZATYORNUSZ-nak nevezi.
Végül is annak a szónak - legalábbis részben- van értelme. Elvégre szatyorja az anyukájának is van.
Már még ha nem is veszi körül hármas gyűrű.
„A lélek igazi éjszakájában mindig hajnali három óra van.”
F. Scott Fitzgerald, az idézet szerzője tudta és megélte azt amit leírt. Ennél pontosabban és képletesebben nem is lehetne megfogalmazni.
Az éj mindig hajnal előtt a legsötétebb
Az életem órájának mutatója hónapok óta mutatja a hajnali három órát. Néha úgy érzem, néhány pillanatra előrébb csúszik az idő, látni vélem a hajnal első fényeinek derengését, de ez csak csalóka látomás. A mutatók nem bírnak kapaszkodni és lassan visszacsúsznak a helyükre, az éjszaka legsötétebb órájára, a reménytelenség, a kilátástalanság a fájdalom idejére.
Igen hajnali három óra van. A hajnal messzebb van, mint valaha.
Számomra egyelőre megállt az idő.
Talán egy könyvben vagyok egy betű. Talán egy szó. Talán egy költemény. Mit tudom én. Csak azt tudom, hogy nagyon szomorú lehet az a mondat, mit kiolvas belőlem valaki, ha letette a tollat.
"...Nélküled
nem találom a színeket
a nagykaput sem tudtam betenni zajtalan..
Minden olyan hasztalan,
ami kezem közül kikerül, sivár...
hangodra vár
az ablaküvegre száradt holdsugár..."
(Szilágyi H.)
